Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

dobogott, vergődött a mellemben. Megcsókoltam Annát, mintha kis húgom lett volna, előbb a homlokán, a két orcáján, aztán összeért az ajkunk, és a csók édességében éreztem a könnyét, ahogy szeméből lepergett és az ajkamhoz ért. — Vigyázz magadra, Anna! — Ég veled, lelkem! — lehelte vissza. — Itt maradj, ne mozdulj innen!... Érted jövök, várj rám! — Várlak ... Eredj ! — búcsúzott fátyolos, szomorú hangján, aztán kendőjét a szeméhez szorítva bement a házba. Még sokáig álltam a kerítés mellett, egyre visszanéztem a házra, olyan szorongó érzéssel, mintha Anna örökre eltűnt volna életemből. A búcsú fájó érzése azonban nem tartott soká. A derengés már az országúton talált, és az első napsugár elmosta bennem a búcsú bánatát. Lágy volt a hajnali levegő, csordultig tele a közeli kertek tavaszi illatával, friss hullámokban áradt felém a fű, a feslő rügyek nyirkos lehelete, és szívig átjárt a lázas erjedés, ami ott forrt és lüktetett a megújuló természetben, a teremtésre, anyaságra váró mindenségben. Susogott, bomlott köröttem a százszínű tavasz, és én egy rég elfelejtett, pajzán nótát dúdolgattam. Senki sem érthette a dalt, ám ha asszony jött szembe velem, a szemébe néztem, és éreztem, hogy átröppen rá az örömem, a mosolygásom ... Bizonyára azt hiszik rólam, hogy felöntöttem a garatra. Ám, sebaj, hadd higgyék! Hetekig úgy éltem az erdőben, mint egy barlangbeli beteg őslény, kinek egyetlen gondja, hogy élelme legyen, erőre kapjon, testét össze ne törje az éhség s a tél hidege. Enni és inni, melegben lenni és aludni, erősödni és szabadnak lenni, más életfunkció nem dolgozott bennem, más vágy nem éltetett. A hosszú börtönélet, a tábor minden érzékiséget elölt bennem. Ott az istállóban úgy közeledtem Anná6 Szlovákiai magyar elbeszélők 81