Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

hoz, mint gyengéd testvéremhez, egy fiatal anyához, elfelejtve harmincöt évemet, mintha tizenhat esztendős suhanc lennék, a suhanckor nyers és faragatlan vágyai nélkül. Talán sohasem voltam olyan borútlan tiszta és anyagtalan az érzéseimben, mint akkor. De most, hogy Anna már nem volt a közelemben és minden óra távolabb vitt tőle, egyre forróbban sodort hozzá szerelmes vágyódásom. Láttam magam előtt dús szőke haját, ahogy két vastag fonatban a keblére hull... Sötétkék szalag van a hajába fonva, arcán az őszibarack hamvas, zománcos fénye, és ha mosolyra nyílik az ajka, gyöngyként megvillan fehér fogsora ... Látom könnyű lépteit, érzem keze hűvös cirógatását és hallom a kicsit rekedtes hangját, melyben mintha elfojtott könnyek remegnének ... Csak domború homlokának két nehéz borús ránca nem tetszik ... Ö, az én kezem majd elsimítja a barázdákat! Hanem a múltat felejteni nem lehet, az én dolgom csak az lesz, hogy ne gyötörje oly mélyen a szenvedés emléke és édesüljön benne minden fájdalom! Egy szérűben háltam éjszaka és csak őrá, Annára gondoltam. Reggel, ahogy folytattam utamat nyugat felé, még csordultabb volt a szívem a szerelem édes borával. ... Szeretlek, Anna! Meg kellett állnom, hogy két kezemet a mellemre szorítsam. ... Szeretlek, Anna! Ö, miért nem vallottam meg neki az utolsó éjszakán, miért nem hullottam a lába elé, miért nem karoltam át térdét és nem vontam magamhoz forrón a szárnyaló öröm és gyönyör édes mámorában! Mélyen és boldogítón eltöltött a szerelemérzés, de nyomában bánat kélt, hogy vallomásom elmaradt, csak most tudom, hogy anyánál, nővérnél több nekem. Anna jól sejtette, hogy utam nyugat felé nem jár nagy kockázattal. Veszedelmesen közel volt már a front. Az útkereszteződéseket messze elkerültem és 82