Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Duba Gyula: Magány és hűség

A társalgást Vera kezdte. — Miért üldöz?... Mit akar tőlem? — Semmit. Két találkozásunk a véletlen játéka, nem tehetek róla. Nem üldözöm. — Tudja, hogy a ma esti egész szórakozásomat elrontotta ? — Sejtettem. A vállam fölött valahová a magasba néz, a szeme szomorú. — Az én férjem is katona. — Tudom. Kérdőn tekint a szemembe. — Észrevettem, hogy az egyenruhám egy kissé... megrendítette... Meg aztán manapság a katonafeleségek ... unatkoznak is a legtöbbet. — Honnan tudja, hogy unatkozom? — Különb'en mért szórakozna azzal az öreggel ott? Helyzetem természeténél fogva könnyen elménckedem. — Ki ez az aranyfogú igazgatóféle alak? — A főnököm. — Maga legföljebb húsz éves, ő pedig legkevesebb negyven! — De jó pofa... És nagyon kedves ember. — Negyven éves, ráncos a nyaka, csúnya. — Jó pofa... — makacskodik, és hozzáteszi: — Autója van. — Nekem is van autóm. Sofőr vagyok a hadseregnél. Nekem mégsem engedi, hogy a nyakát csókoljam. így csak asszony tud nézni, ahogy erre rám néz. Lehet, hogy csak játszik, de lehet, hogy megelégelte az igazgatót. Azt mondja, egészen halkan: — Magától függ ... Erre nem számítottam. Vajon mi tud még manapság — nőkön kívül — igazi meglepetést okozni? De habozásra, filozófiai elmélkedésre nincs idő. Hasonló helyzetben a válasz gyorsasága és természetes biztossága fontosabb, mint a tartalma. 58