Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dénes György: Szegény emberek

Az asszony visszatért. Pénzt hozott a férjének. A kisbíró lassú mozdulattal rakosgatta pénzét az asztal szélére. Előbb a papírt, aztán az ércet. Ahogy a koronák koppantak, úgy érezte, mintha a vére hullana. Mintha a szívét szaggatnák ki könyörtelen erőszakkal. Felesége elhomályosult szemmel nézte a pénzcsomót, látszott rajta, hogy alig bírja legyúrni könnyeit. — Csak hetvenhárom korona — nézett a kisbíró Fogas Andrásra. — Többet most nem tudunk előteremteni. — Ha nincs több, annyi is elég lesz — mondta Fogas, és úgy tette zsebre a pénzt, mintha lopta volna. Az asszonyból mély sóhaj szakadt ki forrón. Ölébe kapta kisebbik gyerekét és leült a dikóra. Arca fájdalmasan vonaglott. Fogas András nem bírta nézni. Elfordult. Torkában kaparást érzett, köhögés ingerelte. A törzsőrmester letette a ceruzát. Felolvasta a jegyzőkönyvet, aztán szóról szóra lefordította magyarra. — írják alá! Mikor alákanyarították a nevüket, a kisbíró megkérdezte: — Becsuknak, törzsőrmester űr? — Nem tudom — mondta a csendőr. — A családomat nézzék, törzsőrmester úr! — szólt remegő hangon a kisbíró. — Mi lenne szegény gyermekekkel ? — Ne féljen, nem csukják be! — rakta el irományait a csendőr. — Hiszen kiegyeztek. A kárt megfizette. A tizedes közbevágott: — Pedig megérdemelné, az istenit magának! A kisbíró elvörösödött. Szemében, ahogy a tizedesre pillantott, felvillant a gyűlölet. A törzsőrmester hozzátette: — Nem viszem tovább az ügyet. De csak a családja miatt. Érti? A gyerekek miatt. Tudja meg, hogy mi is emberek vagyunk! — Hangját felemelte. — Még egy50