Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dénes György: Szegény emberek

Dénes György: SZEGÉNY EMBEREK — Holnap kiugrunk a nyesésért — mondta az ember. — Kaptál fuvarost? — kérdezte az asszony, aki éppen befejezte az esti mosogatást. — Becske Sándor jön, a Julcsa nenő veje. — Akkor jól van — derült fel a kis fakó asszony képe. — Sándor becsületes ember, nem húzza meg a szegényt. — Hiszen azért hívtam őt — állt fel az asztal mellől a busa szemöldökű, köpcös ember, és vetkőzni kezdett. Felesége megtörölgette a kezét, aztán elbontotta az ágyat. A csíkos dunyhát jól megpofozgatta, hogy fel­frissüljön. Az ágy végéből előhúzta a hálógatyát és odakészítette a székre. Fogas András egy horpadt pléhvödörben megáztatta visszeres lábát és lefeküdt. Kéjesen nyújtózott el az ágyban és jó érzéssel gondolt a holnapi napra... Végre fedél alá kerül a jó két szekér nyesés. Igaz, hogy napokig tisztogatta érte a közbirtokosság erdejét, de nem bánja, mert ha takarékoskodnak, január köze­péig is kihúzhatják vele. Szerzett másfél szekér hasá­bos fát is. Száraz, kemény bükköt. Tüzelőre nem lesz gondjuk az idén... Félálomban még odaszólt a haját bontogató asszonynak: — Fél ötre rázz fel! A választ már nem is hallotta. Elaludt. Harmatban indultak. A köd szürke lepedőt terített az erdőre, csak átellenben a bükkös felett rózsállott halványan az ég. A szekér lassan döcögött felfelé a köves, hegyi úton. Verejték csapódott a lovak erős tomporára. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom