Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Szabó Béla: Libatömés

anyagilag támogatnia, akinek felesége két gyerekkel itt maradt a szomszéd községben. Az öreg bírta az iramot, soha senki egyetlen panaszszavát nem hallotta, dereka olyan egyenes maradt, mint a tölgyfa törzse. Sokat, nagyon sokat dolgozott akkoriban, de olyan emberek közé tartozott, akik szenvedélyesen szeretik szakmájukat és a munka fáradtság helyett megelégedést, összhangot vált ki belőlük. Egyenes volt a dereka a felszabaduláskor is. Nem hangoskodott, nem ujjongott, de szíve mélyén úgy érezte, hogy valami súlyos, láthatatlan teher szakadt le róla. Hasonló örömet érzett akkor is, amikor egyetlen kézlegyintésére a malomgépek zakatolása, zúgása megszűnt és a munkáskéz hatalma oly tisztán bontakozott ki a szeme előtt, mint egy dagadozó, diadalmas lobogó a csendes tavaszi szélben. A sok bizonytalanság és szenvedés után a malom legmagasabb pontján a vörös lobogó oly elevenen hirdette a felszabadulást, mintha lélegzene és mintha meghitten megsúgta volna neki, hogy fiai rövidesen megérkeznek. így is volt. Már áprilisban megjöttek. Mihály a szovjet katonákkal érkezett egy teherkocsin, tiszti egyenruhában. Imre, a fiatalabb, viszont fiatal, szép asszonyával és a kéthónapos gyerekkel, rokonoktól, ismerősöktől kísérve vonult be szülőfalujába. Ez a váratlan kis unoka a Virág házaspárnak mérhetetlen örömet szerzett. Közel két éve már, hogy nem kaptak Imrétől hírt és azt sem tudták róla, hogy megnősült. A két fiú közül Imre, a fiatalabb volt a kedvenc gyermek. Ő volt a család szemefénye és büszkesége. Az első gyermek, aki a Virág családban érettségizett és gépészmérnöknek tanult. Az öreg Virág né, ha a szomszédasszonyokkal beszélt róla, azt szokta mondani, hogy a „mérnök fiam". Bár férje többször figyelmeztette, hogy ilyesmi nem illik, felesége ezt az intést nem vette figyelembe. Egyszerű, dolgos, jó kedélyű asszony volt. Szerette otthon a rendet és ha szabad ideje akadt, még a felszabadulás 240