Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Nagy Irén: Kádervallomás

a világot, de nem kérdeztük egymás baját. A legtöbbel nem is tudtam beszélni, de nem is akartam. Tizennégyben, már elején, otthon voltam látogatóban. Az idösebbik lányom már betöltötte a tizenhatot, és éppen olyan szeme volt, mint az anyjának. Nem akarta, hogy újból elmenjek, eleget csavarogtam már a világban, — mondta — most már maradjak itthon ... Olyan furcsán állt a kasza a kezemben, de azért hozzáláttam az aratáshoz ... végignéztem a búzatáblán és azt gondoltam magamban... ez is olyan, mint a tenger ... csak sárga és szelíden hullámzik ... hiszen majd meglátjuk ... A hadihajón minden ragyogott, a tisztek aranysujtásától kezdve az ágyúcsövekig, és olyanok parancsoltak, akik még egy becsületes tengeri vihart sem láttak, mert most kerültek ki az iskolából. Nekem, a vén tengeri rókának, nem volt más dolgom, mint azt mondani „parancs" és „megértettem". Egyszer ki is köttettek... Leittam magam, de kérdem én, kinek mi köze hozzá, ha a szabadidőmben leiszom magam?... Ha szolgálatban vagyok, nem jut eszembe Marija, akkor megy minden, mint a karikacsapás, de ha nincs semmi dolgom... előttem van, amint kapaszkodik fel a parton... nézem, és egyre kisebb fekete foltot látok a fehér hóban... Cattaro után kis híja fel nem húztak, de úgy van az már, hogy aki nem féli a halált, azt elkerüli minden vész. Búcsút sem mondhattam a két lányomnak, a nagyanyjuk már írta, hogy az idösebbik alighanem férjhez megy. Jó lett volna megnézni, milyen is az a legény, a lelkére kötni, hogy úgy becsülje meg, mint én az anyját, de nem lehetett... szökni kellett... Amerikában a kutya sem törődik egy matrózzal, azt sem tudták, hol van Cattaro. Ha tudsz dolgozni, ehetsz, ha nem, hát megdöglesz. Nem ment rosszul a sorom. Egyszer még a szerencse is rám mosolygott. Az ilyen világot járt embernek, mint én vagyok, minden kikötőben akad hasznos ismerőse, egyszer nekem is beütött 224