Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Nagy Irén: Kádervallomás

Nagy Irén: KÁDERVALLOMÁS „Az apám vasutas volt" Tegnap este tele volt a város az örömhírrel, hogy a németek mára virradóra kivonulnak, és csakugyan, csöndre ébredtünk. Szokatlan ez a nagy csendesség, nem találom helyemet. Csak megyek egyik helyiségből a másikba, vajon tényleg vége lenne? Az asszonynak sem akaródzik a főzéshez látni, hátha újra kezdik. Megállok az ablaknál. A nap is kisütött a hosszú, tavaszi esőzés után, szinte kedvem lenne egyet sétálni, körülnézni a városban. Az első dolgom lesz felkeresni a gyerekeket. A posta még biztos sokáig nem működik, s ha vonat sem indul, gyalog megyek, hátizsákkal, meg kell tudnom valamit róluk. Az asszony persze le akar majd beszélni — neki nem édesgyerekei —, Öreg vagy te már ahhoz, kímélned kell magad, majd jelentkeznek a gyerekek, könnyebben gyalogolnak, mint te. Lehet, igaza van, de ha lenne gyereke, megértené, hogy mennem kell. Olyan hihetetlen, hogy valóban vége... És ha vége, mi lesz azután ?... Lehetetlen, hogy itt hamarosan meginduljon az élet. Abba még beletelik jó néhány év, amíg normális állapotok lesznek. Nem mutattuk egymásnak, de mindketten izgatottak voltunk. Öregedő embernek minden nap drága, de egy évet odaadnék az életemből, ha tudnám, milyen lesz a béke ... A békére gondoltam, amikor a feleségem rémülten felkiáltott: — Bombáznak! — Óriási robbanás, beleremeg a ház. — Szaladjunk — fogom meg az asszony 213