Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Nagy Irén: Kádervallomás

kezét, és magamban megállapítom, hogy egész közel esett le. — A bőrönd — mondja a feleségem, de erélyesen ráordítok: — Hagyd most a bőröndöt! — Az asszonyoknak mégis könnyebb, nincsenek tisztában a veszély nagyságával. A lépcsőházban már rémült futkosás, ajtócsapódás, a gyerekek sírnak, mindenki rohan le az óvóhelyre. Mi vagyunk az utolsók, a harmadik emeleten lakunk. Ahogy a pinceajtóhoz érünk, egy pillanatra meg kell állni, mert torlódás támadt. — Gyorsan, gyorsan befelé — kiáltja a légóparancsnok. Azt hiszem, csak mi ketten hallottuk meg a süvöltő hangot. Suhanó nyílvessző hangjához hasonlíthatnám, csak .persze ez sokkal erősebb. Már mindenki bent volt, beugrottam én is, a légóparancsnok berántotta az ajtót és elreteszeltük ... Hallottuk a becsapódást, utána a másikat, harmadikat. Végigszaladtunk a keskeny folyosón a többiek után. Szorosan összebújtunk a padon és lélegzetvisszafojtva figyeltünk. A halálos csendben még a repülőgépek búgását is hallottuk ... mintha állandóan fölöttünk keringenének ... A légóparancsnok hirtelen megszólalt. Beszélni kezdett. Csak azért, hogy megtörje a csendet. Minek füleljenek kifelé az emberek. Ha most valaki megnevettetné a társaságot... Irtózatos dörrenés, önkéntelenül a fejünkhöz kapunk. Sikoltás hallatszik, és sűrű mészporral telik meg az óvóhely. — Nyugalom, nyugalom, — kiáltom — mi történt, ki sikoltott? — Valami a hátamra esett, — mondja halkan, szégyenlősen a kis védőnő — megütött, attól ijedtem meg. — Ne csináljunk pánikot! — A parancsnok hangja jóval keményebb a megszokottnál. Egymásra nézünk ... A házat találat érte ... Kérdés, kijutunk-e innen ... Az órámra nézek. Tíz perc telt el azóta, hogy ott 214