Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Mács József: Két finánc között

találtak, A táskában meg csupán füzetekre és írószerszámokra terelődhetett a figyelmük ... A vámvizsga megejtése után láthatták a fináncok, hogy nem bűnös csempészekkel állnak szemben, hanem olyan emberrel, aki, szeptember eleje lévén, iskolába vezeti a fiát. És ha iskola nincs a szülőfalujához közel, s nincs sehol az országban, akkor el kell menni messzebb, át a határon... Mert anyanyelvén tanul igazán könnyen a gyerek. De a kötelesség mindennél előbbrevaló, s nekik most azt kellene cselekedniük, hogy bekísérjenek a vámhivatalba. A fináncok nagy határozatlanságukban egymásra néztek. Aztán a köpcös apámhoz fordult: — Mit csináljak magukkal? Apám feljebb tolta a sapkáját és a feje búbját vakargatta. Nem tudott mondani semmi okosat. Pedig erősen gondolkozhatott, mert valósággal dobolt az ér a halántékán. — Ennek a gyereknek tanulni kéne — mutatott rám. — Éppen itt az ideje, hogy folytassa tanulmányait. Az egész rokonság azt szeretné, ha tanító lenne belőle. — Elhisszük — mondta a köpcös. — Akkor engedhetnének tovább. — Nekünk azonban védeni kell a törvényt — tette hozzá megfontoltan a köpcös. — A törvény pedig azt írja elő, hogy határt átlépni tilos és büntetendő — jegyezte meg a másik, akinek egész magatartásáról lerítt, hogy nem érdekli különösebben a dolog. Aztán jó sokáig senki nem szólt. Csendbe fulladtak a szavak. Csak a vasutasok füttyögtek, lóbálták kezükben a lámpát, meg a mozdonyok csörömpöltek, amint szikrát okádva tovanyargaltak a síneken. Az éjszakát felező időben mintha felénk hajoltak s hallgatóztak volna a Sajót kísérő égerfák. — Mi a foglalkozása? — kérdezte apámtól a köpcös. — Kőműves — felelte halványan. 185