Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Mács József: Két finánc között

— A neve? — Mátyás Ádám. A finánc cigarettát kotorászott elő egyenruhája feneketlen zsebéből és a gyufa lángját elrejtve tenyere ellenzőjében, rágyújtott. A másik meg távolabb helyezkedett figyelőállásba, s inkább másfelé nézett, mint ránk. — Én is kőműves voltam — kezdte barátságosabban és tűrhetően tiszta kiejtéssel a kövér. — De leestem a házról és azóta nehéz munkát nem végezhetek. — Szaktársak lennénk? — kapta fel a fejét apám. — Azok. — Merre dolgozgatott? — Itt a határ mentén. Szerettek engem, tisztelték a munkám. — Én meg feljebb jártam, a szlovák falvakban ... Igazán kőműves vót? — Az voltam. — Akkor megérti, hogy a fiamnak tanulni kell — csillant fel apám szeme. — Megértem ... és nem is állok az útjába! Apám megragadta a kezét, és egyszerre lángoló lelkendezés szólt belőle. — Milyen jó volna, ha sok ilyen derék embert tarthatnánk számon felelős helyeken is. Kevesebb lenne a gondunk, s több az örömünk. A másik, a soványabb ellépegetett a partmenti bozótok felé, ez meg tiszta szívből mosolygott. — Rövidesen talán már ilyenek kezében lesz a kormány, és a magyaroknak is lesz iskolájuk. — Azt hiszi? — kérdezte kétkedőn apám. — Hiszem. — Hát ha úgy lesz, felhagy a fiam is a vándorlással. Mert azt mondják, amit az ember megtalál a maga házatáján, nem megy azért a szomszédba. Kissé megemelte a hangját, mire a köpcös ember gyorsan figyelmeztette, hogy a határon vagyunk, és füle van az éjszakának. 186