Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Kovács István: A szőlőpásztor

— szidalmazott lélegzetvétel nélkül a nekibőszült tulajdonos. Én azonban csak Jasta bácsit néztem, hogy emeli-e már a puskát, hogy uszítja-e ő is a Sajót. A szemét erősen összehúzta, krákogott, köpködött... Szörnyűségesen restellte, hogy „így", éppen a szüret előtti utolsó napon csorba esett pásztorbecsületén. — Szedje el tőle a szőlőt! — adta ki az utasítást a jegyző úr. Most már megjött az öreg hangja is. Káromkodott, szitkozódott, s miközben ingemből kiraktam az agyongyötört fürtöket, olyanokat fújt, mint egy sebzett vadkan. Szidott, mint a bokrot. Szégyenemben majd a föld alá süllyedtem. Rettenetes helyzetemben már a holnaptól féltem ... Mit szól majd ehhez Gérecz tanító úr? Hogy nézek ezek után a szemébe? Közben csak omlott rám tovább az áldás. — Majd én megtanítalak téged, te gézengúz! Majd én embert faragok belőled, te akasztófavirág !... Ne tessék félni, jegyző úr, elintézem én ezt a csirkefogót. Becsukom a kalyibába! Éhen-szomjan bűnhődjön ezért a lopásért! — Büntesse, ahogy csak tudja, kedves Jasta úr! Vegye el a kedvét örökre az ilyen tolvajlástól! — helyeselt a kárvallott szőlőtulajdonos. — Mars előttem! — ripakodott rám a fegyveres ember. Engedelmeskedtem. Nagy bánatomban azonban még Balázsékra is gondoltam ... Ah, istenem, legalább ti jó helyen vagytok! Nagyokat lépve haladtunk a börtönöm felé. Utánam a pásztor, előttem a gyalogút, mellettem lihegve a félelmetes fehér kutya ... Nyilván elfelejtette már, hogy tavaly télen egyszer kenyeret is adtam neki a Tóth bácsiék háza előtt, amikor a korcsolyázókat néztük a patakon. 9* 131