Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Sors

SORS A két vén ember már jó órája üldögélt a tornácon. Eleinte még egy kevés nyugtalansággal voltak, mert hiszen még fent járt a nap, ilyenkor még lehetett volna tenni egyetmást a ház körül, de most, hogy lebukott a nap, valamelyest megnyugodtak. Most már tehették, most már kedvükre kuporodhattak a kis székre. Pedig a koruk felől megtehették volna ezt fényes délidőben is, mert öreg János meg volt a hetven, a látogató vendége, szomszéd Csele András is túl volt rajta. Dehát ugy van ez, hogy aki dologban nő fel, annak a dologtalanság betegség, meg bűn, amiről tehet az ember. — Nem 'tom mit fog szólni Jani, ha hazakerül, mert nem daráltam tengerit a hizónak. Próbáltam, de rossz a kereke a darálónak, nem kap be a másikba, így oszt nem forog a dobja. . . Csele András szájából pipa lógott, de a pipa nem égett, csak ugy szipogta a szárát, megszokásból. — Hát mit szóljon? ... Ne szóljon semmit, hanem darálja meg ü maga. öreg János nagyot sóhajtott, igazit. 7. Tamás: Sziklán cserje 97