Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Aratás

mellén, meg a derekán, azzal a vízre mutatott, a káposztás hordóra, amelyben már gőzölgött a fürdő. Lehullott az egyszáll szőttes Áncáról, a gerendáról petróleumlámpa lógott, de így is jó volt nézni, ahogy szeméremmel a lehulló ruha után kapott. Mihály jól választott, úgy látszik a szeme a ruhán keresztül is lát. Még Borcsa is elakadt egy szempillantásig, amikor meglátta az Ánca pompás meztelenségét. De csak egy szempillantásig, a másikban már tréfásan, öreg kötődéssel lökött egyet rajta, beállította a káposztás hordóba, a jó párolgó vízbe, úgy kezdte csutakolni egy szappanos ronggyal. A fehér hab ellepte Áncát, a nyakát, a feszülő, telt melleit és erősre duzzadt csípejét. Tetszett Borcsának, öreg kezével majdnem fiús lágysággal simogatta, ahogy az öblítő vizet a vállára öntötte. Ezzel is elkészültek. A fürdetéssel. Közben este lett az este, a férfiemberek szekere is bedöcögött a tanyára. Jánosi táján eltörött a hátulsó kerék, a sánta sarki kovács sokáig elbabrált véle. De megjöttek mégis, bocskorosan, tüszősen, zsírosan, kaszával, tarisznyával, mindennel, ami ilyen útra kell. Nagy szál emberek, hegyi emberek, de Mihály úgy bánt velük, mint az iskolásokkal, maga előtt terelte őket is a csűr padjára. Áncát Borcsa az intéző ajtaja elé vezette, ott kinyitotta az ajtót, lágyan tóit egyet a lányon és amikor az belülre került, behúzta utána az ajtót, ő kívül maradt, kicsit hallgatódzott, fülét az ajtóra tartotta, de hamarosan elúnta. Indult vissza a konyhájába, az udvar másik végibe. Az intéző már lefekvőben volt, ingujjban állt a szoba 88