Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Árverés

paszemet az orrára, komótosan vette elő az iratokat, kiteregette a tornác könyöklőjére. — Hát akkor kezdjük . . . egy fiókos szekrény. Péter asszonya felzokogott, de Péter mingyárt mellette lett, csendes nyugtatással nyúlt a vállához a fiatal asszonynak. — Ne bánd, Anna, majd lesz más. Hat éve, hogy összekerültek, két árva bogár, Péternek csak a háza volt, meg három hold föld, magyar hold, kint a Langajtón, Anna bent szolgált a körorvoséknál a városban, ott találkoztak. Volt valami kis megspórolt pénze, azon ágyneműt vettek, meg egy ágyat, meg egy ruhaszekrényt. Ágya, asztala volt Péternek magának, az uj holmit betették azok mellé. Ügy történt azután, hogy Anna nagyon szeretett volna egy fiókos szekrényt is, de arra már nem futott a pénzből. Vett hát egy kis malacot, nyolcheteset, azt vitte haza a szekrény helyett. A malacot gondjába vette, jó moslékkal etette, simogatta, vakargatta és az őszi vásáron eladta. Még meg is siratta, amikor a vevő elhajtotta, de a siráson át már nevetett is, mert meg volt a pénz a fiókos szekrényre. Megalkudták, megvették, feltették a szekérre, szénával tömték ki alatta, lapjára fektették. Még egy kis italra is maradt, azt megitta Péter. Anna addig kint várt a szekérén, vigyázott a lovakra. Alkonyattájt indultak el, jó kedve volt Péternek, balkezével a gyeplüt fogta, jobbkezével Annát ölelte, fiatalok voltak. Péter a nótáját dúdolta, Jánosi táján már hangosabb lett a nótája és ahogy befordultak a guti letérőn, be az öreg tölgyerdővel szegett grófi útra, megállitotta Péter a lovakat. A gyep74