Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Meglökött,hát nem szeretem

mi elintézni valóm. Alig vártak, hogy haza érkezzem. Az esti vonattal kerültem haza. A nénjének, ahogy lepakolóztam, első dolga volt elmondani a nagy eseményt, hogy Juci szerelmes. Fáradt voltam, lefeküdtem a pamlagra, Juci meg Misu a szomszéd szobában játszott. Azaz verekedett. Egyszer Juci ütötte Misut, akkor Misu sírt, másszor Misu ütötte Jucit, akkor meg Juci sírt Azután egyik ütötte a másikat, akkor meg mind a kettő sírt. Ekkor már berontottak hozzám, maszatosan, lecsurgó könnyekkel. Juci mellén kuporodott a pamlagra és panaszkodni kezdett, Misu meg, a kisebbik, megállt a pamlag végénél és Jucira mutatott. — Ici rossz, nem én, lei ütött. Rákérdeztem. — És te? A fiú hetyke volt. — Én is. — Hát akkor ne sírj! Méltatlankodott és az egész emberiség álláspontját mondta ki minden bűnökkel szemben: —- De Ici ütött... Juci mellettem szipogott. — I-igen, Misu ütött először. Rákiáltottam. — Ne sírj! Tovább sírt. — Szégyeld magad, egy nagy lány nem sír, aki már szerelmes. Előttem már szégyelte magát, még jobban a karom alá 50