Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - A végrehajtó esete

— Anyu . . . anyu .. . viszem őket, eldugom a kertben, hogy az az ember el ne vigye. Az anyja türelmetlen volt és ingerült, nem látta meg mingyárt a gyermeklélek roppant tragédiáját, ezt az első találkozását az ember igazibb arcával. — Kis Mihály merre van? Judit nem tudott felelni. — Láttam, hogy az udvarra szaladt, de nem tudom merre ment. Nem is tudhatta, hogy merre jár akkor kis Mihály, mert ő akkor már nagy utat befutott vékony kis lábain. Amikor látta a veszedelmet és hallotta, hogy az az ember el akar szállitani valamit a házból, olyasmit, ami az övék, és amihez senkinek semmi köze sincsen, gonosz kis fény villant meg a szemében és talán még nevetett is hozzá, ő gondolkodni és cselekedni egyszerre szokott és nem igen kérdezi senkitől, hogy mit cselekedjen. Egyszer is, amikor későn ébredt és nagyon sietett, borzas fejjel, fésületlenül ment az iskolába. A tanitója megpirongatta és hogy emlékezetessé tegye neki a rendetlenségét, hazaküldte. — Erigy haza, otthon fésülködj meg és úgy gyere vissza. A kis Mihály számot vetett a távolsággal és a szégyennel is, ami otthon várt volna rá. A házunk husz percre volt az iskolától, a Magyar János borbélyüzlete meg csak három percnyire, beszaladt hát a borbélyhoz, leült a nagy karosszékbe, megvizeltette a haját, megpomádéztatta, megfésültette, még szagos vizet is szóratott rá és úgy ment vissza az iskolába és úgy állt a tanitója elé. Samu bácsi a bajusza alól huncutul nevetett rá vissza. 21