Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Karácsonyi ének

karjain szikár izmok feszültek és a szemében az apja gondját osztó öregség ült. A két búzászsák átalvetve lógott a válláról, egyik az apjának, a másik, a kisebbik neki. Ebbe rakják majd a holmit, amit megvesznek és majd jobb áron eladnak, ha már áthozták a határon, ideátra. Bent az udvarban, ahová betértek, hamvadó szalmaparázs senyvedt a térség közepén. A tornác felől Öreg hang szólt. — Na itt vagytok? Jarku kezében zseblámpa fénye villant és egy pillanatra belecsapott az öregember arcába. — Látom, magok is elkészültek. — Mi el. Pengőt hoztál, vagy koronát? — Ahogy mondta. Pengőt. — Akkor jó, mert én többet nem akarok bajlódni a koronátokkal. — Tudom. Mondta, azért hoztam. Nálunk egyremegy, kapni akárméket. Együtt mentek be a házba, bent a világos konyhában széjel a nagy asztalon, felbontva, mosottan, rendbeszedve hevert a disznó, külön a két fele, egyformára hasítva. A belső részek oldalt egy nagy teknőben, ezek most nem számítanak, ezekkel nem érdemes bajlódni, nehezek és nincsen áruk. Az öregasszony még a hájat fejtegette egy tálba, a menye segített neki. Jarku körülnézett. — Jani merre van? Az öregasszony felelt. — A fiam? Az odaát. Kell így ünnep előtt. 173