Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Örök pilótázás

János lekiáltott. — Helyin van? Alulról felszólt az ember. — Kicsit odébb kellett volna, jobbra. — Héjj, az anyádat, hát hun vót a szemed? Megint bekapcsolta a felvonót, de csak egy szempillantásra, azután újra leeresztette a pilótát. — Na, most helyin van? — Most jól van. — Akkor meg gyerünk. Vaslánccal kötötték a pilótát a verőbak testéhez, a motort gyorsabb menésre kapcsolták, az irtó vasbárány játszva repült fel a magasba és tompa jajdulással zuhant a pilóta fejére. Néhányszor fel, néhányszor le, azután odaszólt a pallér Varga Józsinak, aki már esztendők óta vele járt egyik víztől a másikhoz, egyik hídtól a másikhoz. — Na, most már te gyere, én megyek a szivattyúhoz. Kezébe adta a váltókart, maga pedig a gerendák, pallók felett átugrált a másik oldalra, a szivattyúhoz. — Megyen, Pista? -— Láthatja, hogy megyen. A szivattyú hatalmas zúgással ontotta a vizet. Lent az alapban összefutott mind a gyűjtőgödörben, a szivattyú onnét hörpintett, de a szádfalak résein szakadatlan ömléssel furakodott a folyó. De az ember és a gép együtt erősebb volt, a szivattyú búgott, a motor zakatolt, Lóga Pista, a gépész, torkából fújta a füstöt, pápaszeme ködös lett a terjedő, szétporló víztől és az ideiglenes fahíd felé tekintgetett, ahol a városi népek bámulták a munkát. Fiatal lányok is, kurta szoknyában, testszín harisnyában, áthajol158