Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Negyven óra

— Menjen csak és várjon rám, A mérnök bejött és utána Hajdú is, mert tudta, ha a mérnök jön, akkor már mindegy, akkor ő is jöhet. Éppen, hogy csak köszönt a mérnöknek Bogár, egyenesen hozzáfordult. — Jó, hogy jön, Hajdú, menjen vissza és mondja Ragyolczinak, hogy marad az esti partiba . . . hiányzik egy ember, tudja . . . Hajdú tudta, ő mindent tudott, kedve lett volna egy kicsit nevetni és azt mondani: ejnye, pallér úr . . . de csak annyit szólt: igenis, pallér úr. Kint az uccán fütyörészett Bogár, a fényszínház előtt is fütyörészett még, azután két jegyet váltott, másodikat és csak a szemével intett az asszonynak, aki az előcsarnokban várakozott rá. A kicsi asszony fürgén és engedelmesen mozdult és csendes alázattal ment be Bogár után. Jó helyre kerültek, a sor szélére és amikor leültek, beszélni szerettek volna, de nem ment. Mégis az asszony kezdte. — Milyen szép a festése ennek a teremnek . . . tetszik a pallér úrnak is, ugyebár? Bogár körbe nézte a falakat. — Öt patronos és a girland ott fent még külön három... elkértek legalább kettőötvenet kvadrátjáért. — Azután az óráját húzta elő. — Felőlem már kezdhetnék is. Kezdték is. Bogár be se várta, hogy elfusson a bevezető szöveg, máris közelebb húzódott az asszonyhoz. Az még aggodalmaskodott. — Jaj, csak haza ne menjen Jóska ... 153