Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - József a kubikus

Azután József noteszkönyvet húzott elő nadrágja zsebéből, a noteszkönyvből egy fényképet vett ki és a mérnök szeme elé tartotta. Egy férfi. Olyan, mint a többi. Talán borbély, vagy irnok, vagy ügyvédsegéd. — Evvel ment el, Ungvárra ... az asztalfiába rejtette, ott leltem meg utána. Ungvárra mentek a kutyák. — Honnét tudja? József kicsit vidámabban, kicsit büszkén felelt. — Már az uccát is tudom, ahol laknak. — Mikor mentek el? József pontosan tudta a napot. — Holnap lesz három hete. — A férfit ismeri? József legyintett. — Én nem, csak ő engem. Olyan csavargóféle, ma itt, holnap ott. — És a gyerekek? József sóhajtott, mint a fáradt gőzgép, amelyet nem nekivaló munkára rendeltek. — Hát csak megvannak valahogy. -— Ki mos rájuk? — Én. TJgy mondta ezt, mintha ez lenne a legkevesebb. A mérnök megállt, két kezével megfogta a József két vállát és erősen a szemébe nézett. — Mondja József, de igaz lelkére: szereti maga azt az asszonyt? József elhúzódott a mérnök kezétől és szelíd szemrehányás volt a hangja. 136