Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - József a kubikus

— Hogy kérdezhet ilyet a tekintetes úr? ... Ha nem szeretném, nem emésztene a dolog. — És most mihez fog? József megint szembefordult a gazdájával és szégyenlősen sütötte le a szemét. — Éppen ezért hívtam félre a tekintetes úrat, hogy tessék adni valami kis pénzt előlegbe, merthogy utánuk akarok menni Ungvárra . . . Rendes munkás volt József, nem volt előleg-kéregető Átvette a pénzt, megszámolta és beletette az ócska noteszbe a fénykép mellé. Azután visszament a munkára, rendbe tette a szerszámját és kurta köszönéssel hagyta ott a munkát. Sietnie kellett, a vonat félötkor indul Ungvárra. Félötkor indult a vonat és ment és vitte magán a sorsok rohanó teljesedését. Kicsit később, az őszi esküdtszék kegyes volt Józsefhez, csat hat hónapot kapott azért, hogy nagy felindulásában meglegyintette azt az embert, ott Ungváron. De ugy, hogy az szörnyethalt. Merthogy a jobb kezével legyintette meg. József megnyugodott az ítéletben, csak amikor az aszszony beüzent neki a börtönbe, hogy hát ő nem bánja, haza jött, de csak a gyerekek miatt és csak akkor marad, ha József már most megígéri, hogy szabadulása után nem fogja a szemére hányni a hűtlenségét, nem veri többet és inni se iszik majd. József azt mondta a börtönőrnek, aki az üzenetet hozta: — Hát én nem bánom, mondja meg neki, hogy nem hányok a szemére semmit, nem is fogom többet megütni. De hogy ne igyak, azt nem ígérhetem. . . Az asszonynak úgy látszik ennyi is elég volt, mert várt rá. 137