Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - József a kubikus

kozólag is meg volt a véleménye: azért iszik József és azért éppen rumot, hogy bepótolja azt, amit már nem tudott ellopni a germánoktól. Merthogy azok még idejében levágták a kezét. József ilyenkor csak mosolygott, csapzott fekete bajuszát elsimította a szája felől, rákacsintott a mérnökre és csak annyit szólt: — Beszélj pájinka ... Túlságosan Vácsi Jani se mert vele bolondozni, mert József megtette néha, hogy csak ugy tréfából meglegyintette valamelyiket a vaskezével. Attól pedig még a legyintés is fájdalmas volt. Most is, hogy abbahagyta a munkát és hogy a mérnöknek se igen volt dolga, lecsavarta József az ásót a csonka kezéről és a gazdája mellé húzódott. — Mi az, József? — Semmi . . . csak egy kis beszédem lenne. Eltávolodtak egy keveset az emberektől, József elkezdte. — Akartam én már tegnap este beszélni a tekintetes úrral, dehát akkor részeg voltam. Disznó voltam. A mérnök ráhagyta. — Szokott lenni, József. — Hát igen ... de most nem erről van szó. Egyébről. A Liget fái alá kerültek, József nehezen indult a beszédnek. A mérnök biztatta: — Mivel van baj, József? — Hát... az asszonnyal. A mérnök ugy tett, mintha meglepődnék. — Csak nem? . ., Hiszen magának olyan rendes, csinos felesége van, József, amilyet egy ilyen részeges disznó meg sem érdemel. 9* 131