Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - József a kubikus

JÓZSEF A KUBIKUS Józsefnek csak egy keze volt, a bal. A jobbat ellőtték valahol, állítólag Galíciában, tizennégyben. Vácsi Jani, az a vékony, de sokbeszédű kőműveslegény ugyan minden adandó alkalommal erősítgette, hogy rumot lopott József a germánoktól és azok vágták le a jobb kezét, hogy el­menjen a kedve a rumtól, de erre nem volt semmi bizo­nyíték, még annyi se, hogy attól kezdve ne szerette volna József a rumot. Szerette. Igen szerette. A keze helyére pedig vaskezet kapott a magasabb államvezetőség jóvol­tából, olyat, hogy a csonka karjára kellett szíjazni. A vas­kéz végén karika volt, a karikán keresztül csavar, csak be kellett dugni a karikába az ásónyelet, rászorítani a csavart és mingyárt dolgozhatott is József. Ha volt mit. Dolgozott is, árkot ásott, csatornát fektetett és mert mindenfajta munkához a balkezével kellett beszabályoznia a jobbat, ami sok időveszteségbe került, megszokta, hogy amig dolgozik, hát gyorsabban dolgozzék, hogy behozza a bibelődéssel elvesztett időt. Szombat este azután, meg vasárnap, néha még hétköznap is, amikor már nem dol­gozott, olyankor ivott. Rumot. Vácsi Janinak erre vonat­130

Next

/
Oldalképek
Tartalom