Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Festett deszkák

Az állami mérnök mondta ezt a Józsi gazdájának. — Szép nyílegyenes egész addig a pavillonig, ott majd derékszögben jobbra fordul. Józsi is belekukkantott a távcsőbe. — Az a kis fa éppen jó lesz iránynak, merthogy éppen beleesik a vonalba . . . Mind a két mérnök megnézte. — Mondom én, hogy ügyes fiú maga Józsi, legalább nem kell oda karót leverni, csakugyan jó lesz az a fa iránypontnak. Azután megmagyarázták neki, hogy verjen le a műszernél egy cöveket, az lesz az egyik iránypont, a másik meg odalent az a kis fa. És másnap reggel úgy állítsa be az embereket munkába, a két pont közti egyenesbe. Józsinak nem kellett sokat magyarázni, értett ő mindent. Másnap délre már nagy hosszan fel volt túrva a föld és ahogy készült a földmunka, jött utána a szegélyrakó parti, a szegélyrakó parti után a beton-parti is. Estére már szép darab állott készen. Ahogy odajött a mérnök, csak oldalról pillantott a munkára, futtában, felületesen. — Szépen haladtak, Józsi, meg vagyok elégedve. Józsi elpirult, mert ő minden dicséretre csak pirulni szokott és a fejét forgatja a nyaka körül. Ha szidják, akkor nagyon a szemébe néz az embernek és mosolyog. Akkor is mosolygott, amikor a következő nap megint jött a mérnök és ahogy megnézte a munkát, egyszerre a Józsi nevét kezdte kiabálni. — Maga szerencsétlen, mit csinált itt? ... Hová vitte el ezt az utat? Józsi is megállt, az út végénél, középen, ahol a tengelye 123