Tamás Mihály: Sziklán cserje
Gyermek - Drót
— Tessék? — Tessék adni egy kis hajszeszt— Nem adok. — Csak egy kicsit. — Nem adok. Nem szólt többet, csak azt láttam, hogy elszomorodik. De az se tartott sokáig, mert meglátta a kasszát. Gondolkodás nélkül odament és kicsi ujjával nekiesett a drótnak. — Mit csinálsz? Nagyon önérzetes és kihívó volt. — Ha apu nem ad hajszeszt, akkor én is visszaveszem a drótot. Régen történt, hogy a drótot adta, eszembe se jutott hirtelen. — Hát a tiéd az a drót? — Persze, hogy az enyém, én adtam apunak. Láttam, hogy itt véglegesen meg kell oldanom a drótkérdést, mert még egyszer csakugyan lecsavarja a kassza kilincséről és akkor kezdhetem élőiről a nyitogatást a kötőtűkkel. Felálltam, komolyan néztem rá, komolyan kezdtem tárgyalni vele. — Nézd, igazad van, a drót a tiéd, de nekem szükségem van rá. Mennyiért adnád el nekem? A gyerek meghökkent erre a szóra. De nem sokáig. Gondolkodni kezdett. — Hát. . . hát. .. két koronáért eladom. Két koronáért két kiló drótot lehet venni, de nem alkudtam. Kifizettem a két koronát. Sohasem jött elő többet a dróttal. De attól kezdve nem lehetett ingyen kapni semmit a fiamtól. Ha cigarettáért 12