Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

nyolc-tíz alabärd állott befelé fordított éllel. A botokkal azt csapkodták, de előbbre nem tudtak jutni, mert akkor beleszaladtak volna a hosszú fegyverekbe. Barabás arcát hatalmas ütés érte, a földre esett tőle. A mesterek a legények között tolongva csitították őket, karjukat megfogták, botjukat csavarták a kezükből. Izgatott kiáltozássá fajult a kilátástalan támadás, s a kiáltozásban a mesterek együtt tartottak a legényekkel. Léta Pál falnak dőlve bámulta a szörnyű látványt, és kezébe temette a fejét. Még borzasztóbb veszedelmet várt, és hosszú szakállán végigfutott a könny. Ezalatt Gábort az utcán tolongó emberek között tovább vitték az őrök. Néhány lépés után, még a templom előtti téren alacsony, ráncos arcú asszonyka ugrott hozzá. Dühödten kiáltotta: — Ezt a lányomért adom én, az anyja! Hatalmasan arcul verte a legényt. Gábor visszaugorva fogadta a váratlan támadást, Káposztás Ági édesanyját látta maga előtt. Ezt akarta neki mondani: Jó asszony, drága nénémasszony, hisz én a kigyelmed lányával szépen bántam, s szeretem őt! Éppen ma mondottam meg neki! Gondolkozva állott egy darabig, és üres szemekkel nézte a kiabáló asszonykát s a bámuló embertömeget. Az egyik alabárdos meglökte: — Gyerünk! Mit állsz meg?! Elkábult fejjel azt is, ahogy az őr megtaszította a karját, ütésnek érezte. Felhorkant haraggal tiltakozott ellene. Ö is meglökte az alabárdost, és nyomban össze is verekedett vele. Földre zuhanva szorította maga alá, de a többiek rárohantak, és leütötték. Kemény csapások érték a fejét. Pár percig hevert a földön, aztán felragadták és továbbcipelték. Síró asszonyok, reszkető gyerekek és szánakozó férfiak között támolygott előre. Leláncolt, megsanyargatott medvéhez, Barabáshoz hasonlított most. A hosszú izmú, megnyúlt testű leopárd ebben az órában nem volt sehol. Cammogva, az út gödreibe megbotolva ment előre. Két ember fogta kétfelől, hogy fel ne bukjék. 86