Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Gábor az öregember szavaiban megérezte a jóságot s a szánalmat. Lehorgasztotta a fejét, s úgy felelt neki, mintha csak ketten beszélgetnék egymás dolgait: — Tudom, gazduram, s köszönöm kegyelmednek! — Mégis mit tettél velem?! ... Ott hálattalak!... — Nincs oka megbánni, gazduram! Sokat s jól dolgoztam érette! A céhmester magáról megfeledkezve bólintott. Igaza van: sokat s jól dolgozott neki, a legszebb munkákat készítette, a fejedelem számára rendelt díszcsákányt vele együtt csinálta, s minden, ami finom, szép és híres munka volt, a kettőjük keze alól került ki. Ezért nézett is el neki mindent, ezért mentette ki őt a bajokból, amiket féktelen természete készített lépten-nyomon a maga számára. Ezért szerette, mert igen-igen szerette s szereti, s ha most végig kell néznie a pusztulását, meghasad a szíve belé. A nagyhangú, szigorú szavú öregember s a büntetés előtt álló nagy fiú olyan volt ebben a pillanatban, mint a megcsendesedett édesapa s annak bűnbánó kedves gyermeke. Léta uram torka megcsuklott, s mert nem érzett magában erőt a további beszédre, odaszólt a mellette álló Keresztury uramhoz, a bejáró mesterhez: — Keresztury uramat kérem meg, hogy a céhgyűlés határozatát közölje a legénységgel! A bejárómester, ösztövér, kiszikkadt ember, boldogan nyúlt a céhmester kezében levő iratcsomóért. Kiengedte sürrögő hangját, s már első szavaival kitett magáért: — S azt mondom, hogy födetlen fővel hallgassátok végig! A legények egymásra pillantottak. Gábor megmozdult, és határozottan szólt: — Tisztelettel fogjuk meghallgatni, de nem födetlen fővel. Ez nem isteni tisztelet, s mester uram sem papunk minékünk! Ezt azután jól megmondta. Sokan mosolyogtak Keresztury uram kárára a mesterek közül is, bizonyságául annak, hogy társai sem igen kedvelték őkelmét. A Keresztury uram szava felemelkedő hangsúllyal próbált visszafizetni: 81