Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

a templom tövéhez húzódva sütkéreztek. Mindeniknek a kezében ott volt már egy hatalmas, görcsös furkós. Gábor a templomkert fáira nézett, amelyek megcsonkított lombjaikkal, letördelt ágaikkal szánalmas látványt nyújtottak. Odament a legényekhez: — Tán bizony majd én fizessem meg az egyháznak ezeket a fákat?! Két hosszú napig majd rádolgozhattok! A legények, akik a lázadó semmittevés nagy hevében már úgy gondolták, hogy ez az állapot sohasem fog elmúlni, elégedetlenül kiáltoztak. Egyikük, egy nagy orrú és félszemű ember Gábor elé ugrott, és hatalmasan hadonászott a kezében tartott furkóssal: •— Mit, hogy mi megfizessük? Mért?! Azért, mert nem hagyjuk magunkat agyonütni? Mert erőszakra erőszakkal kívánunk felelni? Hej! Azt szeretném én látni, hogy valaki hozzám merjen nyúlni! Megforgatta feje fölött a botot, a többiek nagy riadalommal helyeseltek neki. Gábor elnézően s egyszersmind ingerkedve mosolygott: — De hát kik akarnak téged agyonütni, jó fiú?! — Engem-e?! — kiabálta a nagy orrú. — Azok, akik téged s akik minket mindnyájunkat! Azok, akik a mai délelőttön ránk jönnek, s elnyomnak bennünket! Igen, azt teszik, ha kötő alá dugjuk a kezünket, s úgy bámulunk magunk elé! Akkor meg is teszik velünk a csúfot, ha nem cselekszünk ellene semmit! Gábor csodálkozva látta, hogy mindnyájan lelkesen helyeselnek neki. Kiáltozva fogták közre Gábort, s az ő kezébe is furkóst dugtak. Ügy biztatták: — Most jön a java, Gábor! Most megcirógatjuk egykettőnek a koponyáját! Gábor még mindig mosolyogva nézte őke. Tetszett neki a derék fiúk harci kedve, de nem értette a közvetlen okát. Már tegnap, mikor fegyverkezni kezdtek a furkósokkal, azért egyezett bele ebbe, mert előre nem lehet tudni semmit, és puszta kézzel nem védekezhetnek. Most azonban olyan lelkesedéssel fűtött vérszomjúságot látott maga előtt, 76