Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

örökre a szavam! — Megnémulok ebben a minutumban, ha meg nem csókolsz! Persze hogy megcsókolta. — No látod! Ha most meg nem csókolsz, olyan kuka lettem volna, mint ez a fa itt ni! Előre megéreztem én azt! És meg ne próbáld elmulasztani olyankor, mikor mondom, hogy megcsókolj, mert akkor hallgathatok életem végéig. Mert akkor csak úgy tudnék csinálni: hm... höhöhöm... Boldogan nevettek hozzá. Bizony, mintha szükség volna ilyen nehéz felszólításokra, hogy megkapja, amit kér. Itt van ni, most nem is kéri, mégis kapja! Sokáig, erősen csókolták egymást. Búcsúzkodás volt karjuk nagy erejében, amivel átfogták s nem eresztették egymást. Sírhatnékjuk és dalolhatnékjuk volt egyszerre, s hogy egyiket se kelljen csinálniok, egymásra tapasztották a szájukat. Gábor elengedte a kislányt, és komolyan szólott hozzá: — Ide hallgass, Ágika! Ha valaki tudja, hát akkor én tudom, hogy az a bitang Téglás Gábor nem más, mint egy semmirekellő, hebehurgya, rosszban járó ördögfajzat. Ha vénasszony volna, borsószalmán lenne a helye! És tudod-e, hogy azért én mégis szeretem őt?! A kislány titokzatosan nevetett. — Igen, kend szeretheti, mert kend nem ismeri jól őkelmét! Bezzeg én ismerem, s nem is mondom én azt, amit kend! Gábor fanyarul mosolygott. No megállj, kis veréb, csiripelj csak! Hadd ütök a csőrödre: — S ha szeretnéd, mit érnél vele? Két hétig állaná, utána azt mondaná: menj csak, menj, galambom, sok virág van még a réten, s én alig győzöm mind leszedni magamnak, ha egynél ilyen sokáig időzök! Két hét hosszú idő, s másnak annyi sem jut! A kislány arcát rémület szántotta végig. Ugye, íme, tessék! Hát hogy olyan, amilyennek híresztelik! Hát hogy kikezd ez mindenkivel, akihez csak hozzáfér! S nem átallja ki is szólani, hogy ott is hagyja a letépett virágokat, egyetegyet két hét múlva legtovább. 71