Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Fuldokolva nyelte vissza a sírást. Néha, ha megbántják, a gyenge leányszív is tud nagyon erős lenni. Egy pillanatig úgy érezte, hogy menten összeesik, s lehull ennek a kegyetlen hóhérnak a lába elé. A másik pillanatban elszántságos nagy erő hidegítette el tüzelő keble mélyét. Jó, hát ha vége, legyen vége! Ezután már, ennyi szenvedés, bántalom és méltatlan végezet után már csak a halál jöhet. Hanem előbb megmutatja neki, hogy mit csinált vele! Jégcsapos ajkakkal, hidegen mondta a kislány: — Hát szólnék is én erre valamit, de minek! Van, aki azt hiszi, hogy Ő olyan kedves, hogy örökké szeretni kell! A férges körtve is azt hiszi magáról, hogy őt is csakúgy megeszik, mint a hibátalant! De mikor meglátja az ember, psz, mikor meglátja, hogy féreg van benne, psz, eldobja, s jobbat választ. Psz! Meg is mondtam tegnap édesapámnak, hogy csak biztassa Pataki Jánost, majd azt mondom neki, ha megkérdi, hogy eddig én a férgest kívántam, de csak azért, mért nem tudtam róla, hogy a'! Mert én, mert én .. kendet, Gábor... gyű ... gyűlő ... löm ... löm! Zokogva borult oda a túlságos erőfeszítés után a legény keblére. Eddig tartott csak az elszánás, de nagy volt és sok ez is ennek a kicsi szívnek. Ezután már úgyis a halál jön, legalább utoljára még ezen a nagy, erős, emelkedő mellen sírja ki magát. Legalább még egyszer átfogja ezeket a sziklagörgető, kemény vállakat, és még egyszer, utoljára odasimítja halálra sápadó, megkínzott kis arcát ehhez a kicserzett, kemény és sötét férfiarchoz. A legény már régen felbuzdult, nagy boldogsággal simogatta és ölelte, s a kislány még mindig úgy kesergett. Az előbbi fájdalom megrázta őt, idő kellett a lecsillapulásához. Gábor tenyerébe fogta a kislány arcát, és megindult hangon beszélt hozzá. Most már tényleg csak őt látta, csak érette lélegzett, csak őt szerette. Ügy tudott beszélni neki, ahogy éjjel a templomkert füvén s reggel, ide indultában elképzelte: — No, hagyd már el, hagyd már el, édes kicsi báránykám! Ne szipogj már, ne bolondozz már! Hát nem tudod, hogy mért mondtam én azt? Nem érezted a hangomon, 72