Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Semmit, semmit! Szamárkodtam — kapta odébb a szót Gábor. Magában megkorholta magát: Kezded-e már megint? Még ma is?! A szász céhmester lánya jutott eszébe, akinek ilyesféléket mondott az ártánydisznóról. Elkapta róla a gondolatát. Ma ne legyen senki az ő számára ezen a világon, csak ez a kis pityergő. Mert Ágika már megint pityergett. Kora fájdalmainak még egészen komoly gyötrődésével mennyit sírt ezért a nagyhangú, rossz fiúért. — Ha sírsz, itt hagylak! — mondotta Gábor, és nyomban elszégyellte magát. Tudsz-e hát te jó is lenni? kérdezte önmagában, és dühre gerjedt. •— Mert engem ne sirassatok előre, az áldó mindenteket! Messze keres még rajtam a pap s a harangozó! Nem hideg nekem se karom, se lábam! Magához húzta a kislányt: — Agika, tudod-e te azt, hogy mért megy a rák háttal előre? A kislány mosolygott a könnyei közül. Hát ebből már megint mit készít az ördög cimborája? — No ugye, nem tudod? Azért, mert egyszer meglátta Pataki Dani uramat, és kedvet kapott tőle. A kislány erre tényleg elmosolyodott. A csavaros eszűje most is miben járkál! Pataki Dani a Káposztás kislány anyai nagyapja volt, nagyon öreg szappankészítő mester, akinek púpja volt a mellén s hátán egyformán, a fejét pedig oldalt billentve tartotta, mert a nyaka elfordult, s úgy merevedett meg. Azt csúfolták róla, hogy nem lehet tudni, előre jön-e, vagy háttal távozik. — Ha senkit se csúfolna, talán bizony baj érné? — mosolygott a kislány, és gyönyörködő pillantásokkal nézte a legényt. — Akkor bizony kihullnának a fogaim! Mert csak a harapás tartja őket a számban! — felelte Gábor. Ágika felvidultan bámulta őt. Hát lehet-e a csúfot nem szeretni, mikor úgy beszél, mond, cselekszik, mintha az egész világ az övé volna?! Most is megint mit mond: — Jaj, ha most meg nem csókolsz, Ágika, menten elmegy 70