Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

darabig nézed, aztán már megint nem látod. Szemed fárad-e el, vagy gyenge fényű, kicsi csillag, téged vernek le fényükkel a nagyobbak?! Szomorú szemem, de fájva kutatod ezeket a megrezzenő fényű eltünedezőket! 9 Hármat ütött fejük fölött a toronyóra, amikor Gábor ijedten ugrott talpra. Hajnalodott, s a templomkert fáin madárseregek énekeltek nagy lelkesedéssel. Egy rigó úgy szólt, mint ahogy Káposztás Ági szokott énekelni. Vagy tán csak a Gábor megmosdatott szíve látta s hallotta mindenütt a kislányt. Körbesétálta a templomkertet. Kilesett a kőfalon az utcára, ahol négy-öt városi őr állott egy csoportban tanácskozva, s egyikük éppen akkor fújta el a lámpását. Fél ötkor meghagyta Barabásnak, hogy vigyázzon a rendre, s ne engedjen be senkit a kertbe. Megígérte, hogy hat órára visszajön. Hátul ugorta át a falat, és futva ment az apró utcákon a Szamos felé, a Káposztásék kertje alá. öt percet se várt, már jött a kislány. Két nagy veder függött a két karján, mint mindig, ha itt találkoztak. Fekete szemének kedves környéke álmatlanságtól és könnytől piroslott. Gábor szó nélkül csókolta meg a két szemet. — Mi baj, Káposztás Ágika? — kérdezte, s ma olyan szépen akart beszélni a kislánnyal, amilyen szépen csak tud. — Rosszakat álmodtam, Gábor. Mi lesz ezen a hosszú napon? — bújt hozzá Ágneska. — Hogy mi lesz a mai napon? Ma törvényt ülnek a gonosztevők felett! — felelte tréfás hangon Gábor, és ráütött a mellére. — Ma azt fogják mondani, hogy Téglás Gábor, kend jobban tenné, ha visszavedlene ártánydisznóvá! — Mit beszél? — ijedezett a kislány, és hiába próbálta, nem tudott mosolyogni. 69