Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

sának oly kétségtelen jelét, hogy az abban kifejezett vágyat csak kegyesen el kell fogadnia, s azzal a dolog rendben van. Ítélete s magas ízlése fogják majd eldönteni, hogy az illető női egyed terveinek megfelel-e. Ha nem, úgy teljes férfigőggel halad tovább utain. A sors — mint a kiválasztottakkal szemben szokta — Cinege úrhoz is kegyes volt. Alig sétált pár perce, csak annyi ideig, míg a fenti eszmemenetet tisztázta tevékeny s mindig rendszeresen működő agyában — mikor a nem nagyon népes járdán egy siető nőalak tűnt föl vele szem­ben. A nő idegesen, sőt ijedten viselkedett, sokszor hátra­nézett, mintha menekülne valaki elől, majd előrekémlelt, mintha ott búvóhelyet, vagy valami őrangyalt, oltalmazót keresne. Fiatal, kecses, finoman öltözött, bájos jelenség volt, s tétova, nyugtalan igyekezetében riadt őzikéhez hasonlí­tott, melyet vérszomjas vad vett űzőbe, s most az elől keres rejteket. Néha kicsi kezével megrebbenő mozdulatokat tett, mintha kezei szárnyak lettek volna, s azokkal is gyorsítani akarná menekülését. Lábacskái fecskék gyanánt repdestek a járda fölött, s amint gyors léptei közben tapadó ruhája egész alakját kiemelte, Cinege úr gyors ajkpetyegetéssel s bajuszán keresztül eszközölt forró szuszogással volt kény­telen kifejezést adni elismerésének. Többnek! Annak, hogy a menekülő őzike bájai máris erősen hatottak reá, s ha történetesen nála keresne menekülést, úgy neki ez ellen semmi kifogása nem volna, sőt teljes örömmel venné oltal­mába az édes gyermeket. Az édes gyermek pedig eközben egészen közel jutott hozzá. Még egyszer riadtan hátranézett, s mintha meglátta volna azt, aki elől menekül, oly hevesen fordult vissza s iramodott neki, hogy egyenesen Cinege úr karjai közé szaladt. Az összeütközés hevében Cinege úr kalapja és dupla aranykeretes orrcsíptetője ismét megbillent ugyan, de magát az összeütközést lényegesen enyhítette, sőt édessé tette a kicsike meleg, puha testének — mely szinte átsütött könnyű ruháján — szoros hozzátapadása. Mi több, az aranyos gyermek szembenézve azzal, akivel összeütközött, 297

Next

/
Oldalképek
Tartalom