Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— El... — No látja, kedves. Már az ajtó felé tartott, már a kilincsen volt a keze. — Nézd, ne vedd ezt úgy... Tudod, milyen nehéz az élet... Nem akar senki, de senki énekelni. Hja, a bécsi szép idők! Alkonyattájt surrant be hozzá először Trude. Riadtan, mint az őz az erdő tisztására. — A néni küldött. — Tudom. — Leüljek? — Üljön le, kedves. Leült Trude, és Lanti melléje lépett, két kezét a hajára emelte, végigsuhant a keze a haján. Finom szálai voltak a hajának, lágy, mint a rétek tavaszi zöldje, de ez barna volt és dús, mint az életek kezdete. — Trude ... ugye? — Igen ... Trude. — Szép neve van. Maga is szép. Tudja ezt? Trude az asztal térítőjét nézte, amelyet hajdani szép évek idején lánykezek szőttek színesre. — A néni már mondta többször. Lanti keze megállt a simogatásban. — Mondta... És hogy mondta? — Csak mondta. — És mást nem mondott? — Nem ... Ö nem mond nekem semmit. — Csak azt, hogy engedelmes, jó kislány legyen, ugye? Trude sápadt kis arcára a tudás bátor fénye világosodott fel. — Igen, ezt mondta. Lanti ellépett a széktől a szoba másik végébe. Szeme a könyvszekrény tele polcain futott végig. — Szeret olvasni? Trude felélénkült. — Oh, szeretek, de a néninek nincsenek könyvei, csak kottái. Bécsben jó volt, ott sok könyv volt. 268