Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Lanti szemét ritka lágyulás lepte el, ahogy a könyveket nézte, keze óvatos gonddal futott végig a sorokon. — Ezek itt képeskönyvek, kisgyermekeknek, háromévesnek valók. Ezek itt verseskönyvek, nagyobbaknak, aki már tud olvasni... Trude szeme csodálkozásra nyílt. — Minek az ilyen könyvek a bácsinak? Lanti nem hallotta ezt, a keze tovább siklott a könyveken. — Ezek itt meséskönyvek, nyolcévesnek, Hamupipőke és a gonosz mostoha ... Ezek még nagyobbaknak valók ... Mondja, hány éves? — Tizenöt. De miért kérdi a bácsi? Lanti elnézett az ablak felé. — Tizenöt... Ezek itt tizenöt évesnek valók, mind ... És nincs is több, látja, Trude, nincs több, csak tizenöt évesnek való. — De miért csak tizenöt, bácsi? És mikor vette ezeket? Kinek? Este lett kint az alkonyat, de Lanti nem gyújtott világosságot. Lassú lépésekkel ment Trude mellé, széket húzott az ő széke mellé. — Adja ide a kezét, jó? Trude gondolat nélkül nyújtotta feléje a kezét, és a kis játékszer elveszett a nagy barna ujjak között. — Azért, tudja, mert tizenöt éves lenne az én lányom is ... Mint maga ... Tizenöt éves. Trude felnézett a férfira. — Meghalt? Lanti nevetett. — Óh, nem, meg se született. — Ez érdekes ... Kigyulladt az utcai lámpa, és a behulló fényben tisztán csengett a lány nevetése. Lanti pedig úgy beszélt, mintha magának beszélne. — Hja, van úgy az ember, hogy kerget valamit, amiről tudja, hogy sohsem fogja elérni, mert akkor, pont akkor 269