Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Léta Pál felingerlődve jött előre az udvaron. Döngő léptekkel lépett a műhelyszobába, ahol tíz legény már serényen hajolt a csengő-bongó ércmunkák fölé. A mester beléptekor a legények abbahagyták a munkát, és egyszerre állottak fel, mint ahogy az iskolásgyerekek szoktak, összetett kézzel, lehajtott fővel várták a reggeli áldást. Léta Pál megállott a nagy asztal fejénél, két keze pillanatig egy lapos alakú, fényes üllőn nyugodott, szemeit elgondolkozó nézéssel a legényeken jártatta. Mózeska, az unokája, lépett be az ajtón. A tiszteletteljes, nagy csöndtől meglepetve torpant meg, és vissza akart lépni, de Léta Pál már észrevette: — Gyere csak, gyere! Itt a helyed! — Nánnyó tököt apróztat velem a hízóknak! — hebegte a kisfiú. — Itt maradj! Majd én megmondom nánnyódnak, hogy a tökaprózástól még nem lett ötvöslegény senki! Saját szavai a szükséges irányba terelték a céhmester figyelmét. Felborzolt rosszkedvét félreküldve, megszokott mély papi hangján szólott: — Imádkozzunk! Előremondta, s a legények utána zúgták: „Atyánk, ki munkához adtál két jó kezet, Add, hogy egyformán szerencsés légyen A reggeli kezdés s az estéli végezet!" Gyorsan leültek, és kopácsolva folytatták munkáikat, Léta Pál áhítatát is meredek irányban vágta el a gonosz szellem, aki az ima elhangzása után megint előmerészkedett, és belülről ingerelte a céhmestert. Végigjárta a munka fölé hajolt legények sorát, és zsörtölődve nyilvánította véleményét: — Mozogj, Kelemen! Az a lemez nem hajlik magától, valahogy azt ne gondold! Ne csikorgasd azt a reszelőt, Vince! Ügy dolgoztok, mint egy kéthetes tanuló gyerek ... így fogd meg ni, így ni, látod?! Ne járjon haszontalanságokon az eszetek! Rendet követelek! Aki máskor egy perc24