Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

—• Akkor jól van. Megkövetem gazduramat még egy szóra! Weiszmüller uramra mit mondott Wohlgemuth, mikor legutóbb itt járt?! Léta Pál dühöset kacagott. Megrúgta a disznóól oldalát, és már komollyá vált haraggal dörögte: — Hordd el magad, azt mondom! Hogy merészelsz engem számadoltatni?! — De .,. gazduram!... — Hord el magad! Ilyet se hallottam még! Hol marad a tisztesség, a szerénység, a fegyelem?! Utóbb látom, hogy én sem bírok már veletek! Majd adok én nektek mással törődni, mint a munkával! Takarodj, és dolgozz! A többiek már mind munkába állottak! Neked tán privilégiumod van a naplopásra?! Kitöröm a nyakadat! Barabás szólt még valamit, de a céhmester feléje indulva kiáltott rá. Erre jobbnak látta tényleg elpárologni. Pár lépés után mégis megállott. — Nagyon fontos... — mondotta makacsan, és megvillanó szemmel nézett a céhmester szemébe. Léta Pál hirtelen meleget érzett a makacskodó nagy fiú iránt. Megcsóválta a fejét, és önmaga előtt szégyenkezve állott meg. Gyorsan vetette oda a mosolygó legénynek: — Azt mondta Wohlgemuth, mikor legutóbb itt járt, hogy szakadjon ki a nyelve, ha Weiszmüllerhez hozzászól ebben az életben, és törjön le a keze, ha egy sort is ír neki valaha. Mert ő csak becsületes emberekkel áll szóba, azt mondotta!... No, most hordd el magad! Jaj, szaladj, mert ha most elkaplak, véged! Nagyot fújt, és komolyan haragra gerjedt, ö maga feledkezett meg a tisztesség követelményéről, amikor a szász mesterre beszélt ez előtt a legény előtt. Most tényleg meg tudta volna ütni, amiért az őszinteségnek ezeket a szavait kierőszakolta tőle. Barabás ekkor már előrefutott az udvaron. Kilesett a kapun, s látta, hogy a két szász az utcán megy, az utca másik oldalán. Hátrapillantott, s egy óvatlan pillanatban utánuk ugrott. 23