Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

2 A ház alsó végénél még kubikusok hányták a földet, ásták az alapot, a felső végénél kőműveslegények szaporán telítették már az alapgödröt kővel, malterrel. Kiss József, a mester szaporodott gőggel állt a munka középpontjában. A presbitérium a paplak kőművesmunkáját is rábízta, úgy látszik, eddigi munkájában kellő értelmet tanúsított. Szekerek jártak-keltek az udvaron, téglával telt a tér, hátul az udvar mélyén nagy köbméterládába hullt a homok. Kacsó Ignác lapátja sima engedelmesen süppedt a kas homokjába. Nagyot lendült utána a telt lapát, és a homok magasról, széles ívben permetezett bele a mérőládába. Szlávik ott állt, rászólt. — Ne olyan magasra, Ignác, hamar belefárad. Kacsó Ignác sunyi nevetéssel felelt vissza: — Ne féltsen, mérnök úr, jót ettem én otthon, bírom. — Na csak azért ne szórja olyan nagyon. Mert hát köbméterre ment az átvétel, és Kacsó Ignác régen rájött arra, hogy ha permetezve, magasról szórja a ládába a homokot, hamarább telik. Bak Károly még rá is szólt: — Ejnye, Ignác, így az egy szekérből kettő lesz. Egyháznak fuvarozol, ne felejtsd ... Amikor a Kacsó szekere továbbment, a Bak Károlyé állt a láda mellé, ő már nem lökte olyan magasra a lapátot, de azért közben megállt, igazítanivalót látott a ládán, leszállt a szekérről, kicsit megmozgatta. A ládának nem volt feneke, csak oldala, és a láda alatt puha homok volt; jó néhány centit süppedt bele a mozgatástól. Jó néhány centit, ami ingyen jött, amit nem kellett neki a Borzsáról hozni, mert már ott volt. Angéla is kiment néha a munkára, nézelődött, örvendezett az épülő hajléknak. — Ez lesz a pince? Szlávik ráhagyta. — Ez. — Menjünk le ... 237