Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

A pap is kiáltott. — Igen, igen, szűkebbre, nincs elég spárga! összébb tolódtak a székek, a kisebbik tanítólány is illedelmes lassúsággal engedte közelebb magát az erdész fiához. A legátus sovány térde tolakodó sietéssel fúródott az Angéla szoknyája szövetébe. Angéla hagyta. — Hol a gyűrű? ... Itt a gyűrű ... Hol a gyűrű?... Itt a gyűrű ... A jegyző az asztal végéről átkiáltott. — Te, Sándor, hát mikor kezditek építeni az új paplakot? Jaró két markával a spárgát szorította, két karjával hevesen dolgozott, úgy szólt vissza. — Azt üzente Szlávik, hogy a héten elkészül a tervvel. A jegyző vissza vigyorgott. — Hehe... az is kilenc hónapot vajúdik, az a terv, mintha ember kölyke vóna ... Hát nem iszunk? Kalapra gyűlt a zálog, megakadt a játék. — Ki lesz a bíró? A pap már régen várt erre. — Én leszek a bíró. Az erdész fia tartotta a zálogot a kezében. — Mit érdemel az a bűnös ... ? — Csókoljon kezet... — Mit érdemel az a bűnös ... ? — Valljon szerelmet... — Mit érdemel az a bűnös ... ? — Építsen hidat... —- Mit érdemel az a bűnös ... ? — Édesítsen kávét... •— Mit érdemel az a bűnös ... ? A pap arcán kaján nevetés szaladt át, szőke szemét a bor tágra nyitotta. — Csókolja meg a legátus urat... Az erdész fia az Angéla nyakláncát húzta elő a kalapból. — Hihi... hehe ... Sándor, te most magadra olvastál... hehehe, erre iszunk. A jegyző örvendezett ilyen módfelett az asztal végén. 232