Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

aztán három, aztán több. Benéztek az ajtón, a szemekből révedt kívánság és alázatos félés riadt áramlása ömlött a tizenkét ember felé. Bent a kocsma hosszú asztalánál pedig súlyosodó magyar fejek borultak össze búfelejtő máglyába. Előttük az ital, amit minden huncutsággal és minden fondorlattal kapartak elő maguknak, mert szép dolog az egyház üdve, de hát édes Istenem, aki fent vagy, lásd be, hogy kell az ital annak, akit minden élő és élettelen lökdös. — Mondom én, hogy a Füzesbe nem jó lesz most a tengeri, mert vizes lesz az év. Kacsó Béni, az Ignác öccse, nagyot sóhajtott. — Bánná a nyavalya, csak tudnék kapni egy köblöst a gróftul. Tibor Péter még csak a bajusza alatt dünnyögött, de már rákezdte, hogy: •— Édes anyám rózsafáj aaa... én vagyok a legszebb ágaaaa... héj, mester úr, ha még egyszer húszéves vónék ... Nánásyt is vidította már az üveg. * — Hát oszt mit csinálna? A Pipanyak szolgálója jött be az ivóba. Tibor Péter mellett haladt el. Az öreg a lány szoknyájához kapott. — Ez ni... de még úgyabbul... kihajtottam az utcáraaa ... a legények bánatjáraaa ... És azután szép lassan kifolyt a gond a szemek gödréből, lehullott a földre, elterült a padlón, kifutott az at j ón, és jó meleg vidámsággal telt el a szoba. Kint a falura lassan leszállt a vasárnap meleg estje. 7 Patakról jött legátus a húsvéti ünnepekre, és a Jaró Sándor parókiájára csak másodnap érkezett. Hosszú, nyurga legény volt, húszéves, csontos, sovány keze messzire nyúlt ki a kabát ujjából. Nagy mohó vörös szája egy szuszra itta ki ebédnél a poharat, kacagó étvággyal ette fel a kirántott 230