Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza
— Csak ezt akartam tudni. Komótosan ült vissza a gerendára, a többi presbiter helyeselt neki a fejével. A mesterek egyenként vitték az asztalhoz a borítékokat, amelyekben az ajánlatuk rejtőzött. A boríték mellé mindjárt letették a pénzt is, a bánatpénzt. Szorongó türelmetlenség égett a szemekben: vajon kinek jut a munka, a darab kenyér. Reizman bádogos a rendesen felül még egy ezrest csúsztatott az asztalra. Szlávik csak akkor vette már észre, amikor elment az asztaltól. Utána kiáltott. — Reizman úr, ezerrel többet adott, jöjjön, vigye vissza. Feléje lobogtatta a pénzt, a bádogos szemét a felsülés a föld felé hajtotta. Szlávik mosolygott, megszokta már ezt. Kétfelé osztotta az ajánlatokat, külön a kőművesekét, külön a bádogosokét, azután egyenkint felbontotta őket, és hangosan olvasta az ajánlat végösszegét. A pap jegyezte. Ahogy egy-egy szám szétrepült az arcok közé, azok egy része reményvesztetten hullott szomorúságba, a másik része meg reménykedve éledt. Azután már csak két arc nevetett. Egy bádogosé meg egy kőművesé. A pap még egyszer felolvasta az eredményt, azután felemelkedett. — Tisztelt presbitérium, íme, előttünk áll minden ajánlat. Az Űr segedelmével odáig jutottunk, hogy az ő szerény hajlékát őhozzá méltó takaros mezbe öltöztethetjük. Kérem a tisztelt presbitériumot, hogy amidőn az ajánlatok között választ, egyházunk érdekeit tartsa szeme előtt. A kőművesmunkára legolcsóbb a Faragó ajánlata, legdrágább a Kiss Józsefé, a bádogosmunkára pedig legolcsóbb a Mandel Emil s legdrágább Reizman Ignác ajánlata. A választás a presbitérium joga, illetve kötelessége. Ahogy a pap leült, lassú zsongással indult meg a presbiterek tanakodása. A vállalkozók félszeg várakozással húzódtak félre, és a fejek felett Kiss József szeme Tibor Péter felé villant. Szlávik unatkozva jegyezgetett egy darab papirosra, és a tanakodó fejek felett a parókia felé nézett. Tibor Péter felállt. — Tisztelt presbitérium, meggondolva a dógot, nehéz 215