Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

TAMÁS MIHÁLY Szép Angéla háza i Ahogy a kocsi kifordult a tavaszi erdő útjáról, a messzi ég alján a falu házai fehérlettek elő. Domb jött, csendesen emelkedett az út, és a domb felett messzi fennsík terjedt szét az egész horizonton. A lovak fáradtabban léptek, lassan ment a kocsi a falu felé. Szlávik sohase járt erre, megkérdezte az öreg fiákerest: — Mondja csak, Józsi bácsi, tudja maga, merre van a parókia? Már a faluvégi házak mellé értek, a kocsi zörgésére gyerekek szaladtak a kapuk elé, hogy idegent bámulhassanak. Volt, amelyik a kocsi után szaladt és hátul a féderre kapaszkodott, de azután kacagva rohant vissza a többihez, tenyerét a hátuljára szorította, oda, ahová József ostora ért. József hátrafordult. — Persze hogy tudom, ott, a fordulónál, az az iskola, attul mindjárt nem messzi van a templom, ott kell letérni a paphoz... csak azt nem tudom, hogy otthon lesz-e ilyenkor. — Tudja, hogy jövünk, hát csak otthon lesz. Az út teste mélyen feküdt el a falun, kétoldalt a házak mind magasabbra épültek, kitaposott, meredek járók vezettek be az udvarokba. Megálltak. — Itt volnánk. Hajtsak be az udvarra? Szlávik leszállt, és az udvar felé indult: — Maradjon csak, nem leszünk sokáig. A parókia mélyen bent volt az udvarban, elöl a templom, mögötte ócska zsindelyes ház, fedett tornác, melynek mind a három bolthajtása friss zöldbe tavaszodott kertre tágult. A pap ingujjban hajszolta a csirkéket az udvar végibe, 207