Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

A csókot, amit adtál, mintha az Urunk Jézus adta volna bűnbocsánatul. Megdöbbentem. Bűnös férficsókomat ez a nő szentnek tartja; a tudatlan asszonyi elme nem látja a bennünk dúló harcokat! Bevallom, csalódásfélét éreztem. Ez volt talán férfihiúságom első és utolsó csalódása, mert kellett, hogy a kísértések napjai nekem is eljöjjenek, hogy küzdjek az ördöggel, s e pillanatban éppen úgy álltunk a harcban, hogy az ördög kerekedett felül, mert hiába szerettem volna elhinni az asszony szavát, tudtam, hogy mégis bűnös férficsók volt. — Magyar vagy, pogány vagy — emlékeztem vissza Fra Giuseppe múltkori mondására. Az asszonyleány folytatta később: — Kérdezted, tisztelendő páter úr, miért sírok napok óta, s mi oka szomorúságomnak. Halljad meg tehát, hogy mióta értem jöttél, azóta még inkább gyaláznak a faluban, suhancok kővel dobálnak, gúnyolnak gyermekemmel együtt, s a küszöbön kell hálnom. Ha kegyes jószívűségtek folytán nem kapnék ebédet, bizony ebül kellene elpusztulnom, német fogoly módjára ... Rémülten néztem rá, nem mertem félbeszakítani vallomását: — A gyermekemet gyalázzák — folytatta —, szomorú gyümölcsét egyetlen botlásomnak. Már-már azt mondják, bocsáss rneg, tisztelendő páter úr, hogy tán tiközületek is ki lehetne választani az apját, és ... és . .. — Mondd csak! Szakadozottan estek ki a szavak belőle: — ... Még azt is, hogy bocsáss meg, kérlek, papok szeretője vagyok! Kimondta. Lehajtotta a fejét, a nap sütött, mint egyébkor. De milyen másnak láttam most a világot! A bűnös világot! Felálltam, most győztem le ismét én az ördögöt, halkan, de bátran mondtam: — Kedves leányom! Most pedig menj el, menned kell! Neked ide, közénk bejönnöd nem szabad többé. Az sem 201