Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Mindent elrendeztem gondosan. Térde alá puha szőnyeget tétettem, jól elhelyeztem a kőrisía táblát, s keverni kezdtem a festéket. Olyan módon fogok festeni, ahogy senkitől sem tanultam még, különösen pedig Fra Giuseppe nem tanította így. Magam találtam ki énmagam számára! Tüneményes gyorsasággal ment a vázolás. Nem zavart senki. Tegnap este ment szét a híre, hogy Pater Hilarius mégis elkezdi a Madonna-képet a kápolnában, s a jóságos prior úr meghagyta, délelőtt ne zavarjon senki munkámban. Szépen formálódott az arc, a test, a körvonalak. Puha kék terítőt borítottam a vállára, mintha ruha volna, s gondosan elrendeztem ráncait. A Madonna! Már javában alakultak ki a körvonalak, amikor eszembe jutott a legelőször megpillantott kép ott a mezőn; arcának halvány rózsaszínje, finom fehér homloka, hajának fénye, háta mögött a virágok színpompája, messzi a kék hegyek — ezek mind hiányoztak erről a képről valahogy. Akármennyire is hasonlított a múltkor meglátott leányhoz, mégsem ő volt. Hosszasan ránéztem, de minél inkább hasonlítgattam régi hasonmásával — amelyet a verőfényben láttam —, annál inkább tudtam, hogy még ez sem az igazi Madonna, akit most akarok megfesteni. Nem ilyennek láttam, hiányzik mellőle a napfény, az ég kékje, a színpompa. Ez így fáradt női arc, nem pedig a múltkor megcsodált anya égi arca. Bármennyire is megpróbáltam, hogy emlékezetemből pótoljam a hiányzókat, nem lehetett, ecsetem elrajzolta a fényt, megszürkítette az árnyékot, minden másképpen sikerült itt, a kis kápolnában. S ekkor elhatároztam, hogy megteszem azt, amit a múltkor Fra Giuseppének ajánlani akartam, ámde attól való félelmemben, hogy kineveti bohó ötletemet, nem szóltam neki semmit. Kint a napsütésben, a kolostor fái alatt fogom megfesteni a képet! Űj Madonna lesz, egészen új Madonna! Nem templomi hűvösségben, ablakvilágítástól fényesített Madonna-arc, ha186