Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

met néhány kisebb mulasztásom fölött, most csodálkozóan néztek utánam, amint határozott lépésekkel igyekeztem elfelé. Az utcán nem találtam azt, akit kerestem. Gyors léptekkel haladtam a mezőn dolgozókhoz, s kutató szemmel kerestem a leányanyát. Ott ült ismét a fa alatt, s gyermekét takargatta éppen, hogy az árnyékban hagyja, amíg ő dolgozik. Ijedt tisztelettel emlekedett fel, s lehajtotta a fejét. Most nem tudtam, mit mondjak. Néhány pór dolgozott nem messze, azok összesúgtak, valamelyik nevetett is kajánul, felénk mutogatott. Végre is a nő találta meg hamarább a szavakat: — Engem kerestél, szentatyám? — Téged, leányom — válaszoltam akadozva —, megtudakolandó, gyóntál-e már? — Ma reggel — suttogta —, szigorú bűnhődést róttak ki rám. Most hangja erősebben csattant: — De mit csináljak, amikor nagyon szerettem a gyermek apját! Nem tudtam, mit teszek. Azóta mindenki szégyenszava utánam hull, anyám üldözöttje lettem, testvéreim nem ismernek, s vénasszonyok élesítik a nyelvüket rajtam. Kitagadottnak született a gyermekem! Panaszosan sírt föl, könnyei peregtek. Én megveregettem a kisfiú arcát: — Mi a neve a fiadnak? — Neve sincs neki — zokogott fel hirtelen —, jobb volna, ha nem is élne! Szigorúan néztem rá: — Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Szeretned kell a gyermekedet, mert anyja vagy, ha százszor is kitagadottnak hoztad a világra. Egy ideig szótlanul állottunk még egymás előtt, majd később, mintha csak véletlenül jutott volna eszembe, azt mondtam neki: — Keress fel holnap a kolostor kis kápolnájában, délelőtt. Beszélni akarok veled, kisfiad is hozd! Ijedten nézett rám, talán fenyegetést olvasott ki beszé184