Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

is elkerülnek, mert énmiattam félnek a legényektől. El kellene már felejteni azokat a régi dolgokat. Laci akkor cigarettára gyújtott, bodor füstöket eregetett a melegtől rezgő levegőbe, és ilyen felhőből mondta a kétértelmű szót: — Én elfelejtem a régi dolgokat, de te nem. Akkor Maris még nem tudta, hogy Laci miért mondta ezt, de még ugyanabban az órában megtudta a Laci csínyja értelmét. Akkor már közel jártak a Borka portához. De most Laci megsuhogtatta az ostorát a lova feje fölött. A ló akkor megveszekedett galoppba kezdett, elrohant a Borka porta tájékától messzire, hogy onnan, ahol majd megcsitul, onnan Marisnak messze legyen hazamenni. Laci nem is próbálta megállítani a lovat. Csak azért tartotta a gyeplőket, hogy a ló egyenes irányban szaladjon, ne akadjon el valamelyik akácfában. Laci a falu másik végén lakott. Csak a házuk előtt állította meg a lovat. Akkor csúfolódva szólt Marisnak: — No, én már otthon vagyok. Pipacspiros volt Maris. Leszállt a szekérről. Nem is várta meg, hogy Laci fölsegítse a hátára a batyut. Maga kapta föl, mielőtt még Laci hozzányúlt volna. Laci megint szólt: — Hát én elfelejtem a régi dolgokat, de te nem. Most már Marisnak végig kellett mennie a falun, akármennyire is szégyellte a batyuját. És meg kellett gyűlölnie Lacit, akár ki is akart vele békülni félóra előtt. Lobogott a szeme, és csak ennyit mondott: — Gazember vagy te. Laci csak fölnevetett. Aztán elindult, hogy kinyissa magának a kaput. Rá se nézett a lányra. Répát kapáltunk, ki-ki az apja földjén, és déltájban ebéd 146