Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

után az országút szélén nőtt akácok alatt heverésztünk a pihenésben. Voltunk hatan is legények, és Laci is ott volt közöttünk. Lány is volt ott, a Bakus Terka, mert a Bélájukkal ő is együtt kapált a földjükön, és a pihenésben az akácfa árnyékába húzódott. Terka volt, aki szólt Lacinak: — Nagy ördög vagy te is, te Laci. — Mért volnék ördög? — kérdezte Laci ártatlanul. — Hogy megcsúfoltad Marist. Kegyetlen szót mondott akkor Laci: — Tovább is csúfolni fogom, megmondhatod neki. Mindenütt csúfolni fogom, ahol csak alkalom lesz arra. Csúfolni fogom, azt üzenem neki. Villogott a szeme, mintha esküdné a bosszút. — Nem tudod őt megsajnálni? — békítgette Terka. — Én sajnáljam meg? Én sajnáljam Marist? Aki most is mészároslegényt fogott a szeretőjének? Mi legények éreztük, hogy vergődő lélek szól Laciból. Terka is megfordította a hangja élét: — Hát nekem mindegy, ha nem is sajnálod. — Hát ne is védje senki előttem. Inkább hallgasson, semhogy olyan szándékot mondjon, hogy jót gondoljak Marisról. És ha nem áll valaki mellém az én pajtásomnak, de legalább az ellenségem se legyen. így zuhogott Laciból a lelke panaszkodása, a megzaklatottsága miatt. Ez már felénk, legények felé mondott szó volt, hogy meglássuk Laciban a bánatot is. Meg is ütött mindannyiunkat, mert a lelkünkben már úgyis Laci mellett állottunk. A mi szemünkben egy parasztlánynak az volt a legnagyobb bűne, hogy ha valami iparoslegénnyel udvaroltatott magának, vagy valami községházbéli írnokkal, nadrágos emberrel. Azokon a tavaszi napokon pedig holtbizonyosan tudtuk, hogy Maris a mészároslegénnyel van jóba. A vénasszonyok már biztos számokban is meg tudták 147