Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Lekéste a vonatot, uram! — mondottam a férfinak. Éppen ebédelni kezdett. — Isten vele! — Hát már elmegy? — kérdezte gúnyosan. — Kár! Néhány érdekes dolgot még tudnék mondani önnek. A részleteket! Csak a tanítót, a szolgabírót, no meg magamat említettem eddig!... Hát a többi?! Nem kíváncsi rá? Zobival érdekesen végződött! ... — Köszönöm! — mondottam zúgó fejjel. — Mindent tudok! •— Dehogy! — harsogta szeszes hangon. — Nem tudja a nővére férjének az öccsét, akik Kormosbányán laknak, itt a közelben, nem tudja a bécsi kirándulást... — Kormosbányáról már elköltöztek — feleltem gyötrődve. — Ön lekéste a vonatot! — Este ötkor is mehetek •— nevetett —, legyen még szerencsém, ebéd után! — Gyere, Józsi! — szóltam, és kiindultam az ajtón. Kaparászva nyúltam a kilincs után. Nem találtam. Elfojtott sírás csukladozott bennem. Visszafordultam, és visszamentem a férfihoz: — Még... ha tetszik, adhatok vagy húsz koronát az ötvenen felül! Nagyot kacagott. Megcsóválta a fejét: — Dehogy, köszönöm! Az üzlet perfekt! Egyszer már utaztam erre, Kormosbányára mentem az ő nővéréhez, akkor is meg voltam szorulva, és eladtam egy szép antik órát önöknél. Ajándékba akartam vinni. De még az öregúrnak adtam el... talán az ön édesapja volt!... Megjavíttattam, és eladtam. No, azt akkor egy kicsit túlfizette az öregúr!... így hát rendben van minden! Megszégyenülten támolyogtam ki az ajtón. Jozsinó lelkendezve jött mellettem, nem hallottam. Édesanyám sírva fogadott, nem bántam. A két öreg durcásan hallgatott, kicsit meg is voltak sértve. Hozzájuk sem szóltam. Leültem egy székre, és meg voltam rabolva. Végigszenvedtem és végigörvendtem a szerelem minden kínját és minden örömét, most már nem volt mit várnom! Szerettem, vergődtem a szerelemért, beteg voltam miatta, meg139