Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

özvegy papné, pópa volt az ura, a lány csudaszép, ezt mindenki mondja... Csak úgy hívják az ilyet, hogy romlott!... Érti?... Romlott... És örüljön, hogy csak pár szót váltott magával. Még két konyakot rendelt. Az egyikkel megkínált. Tikkadó szájjal ittam meg. — Nagyon érdekes család ... Egy elhagyott óriási kert közepén laktak Kolozsvárt amikor én megismertem Őket... a Házsongárdban, egy kísérteties vén villában. Én is odaköltöztem a kedvükért az emeletre. Mikor pénzük volt, reggel, délben, este csokoládét meg krémest ettek. Ha nem volt, kihúzták a kertből a sárgarépát, és azt! Vagy még talán azt sem! Nem is főztek. Volt azért mindig egykét csinos ruhácskája is. Sokszor ült a fákon, szép hangja volt, gyönyörű alakja, nagyon lehetett szeretni... Oláhul beszéltek. Idegenek jártak hozzájuk, néha ott is aludtak. Az egyikkel, egy jóképű fiatalemberrel csalt meg, Zobinak hívta. Pedig már a menyasszonyom volt, de tőlem legalább nem az eljegyzésről szökött meg, mint a szolgabírójától. Csak később... a lagzi előtt. Valahonnan sok pénze volt akkor, akkor lepett meg ezzel az órával is. Furcsállottam azonnal, de nagyon nevetett, és azt mondta, hogy csak tegyem el. Legalább lesz mit eladni, ha egyszer megszorulok. Az ember senkinek se adjon haszontalanságot ajándékba!... Ügy hallottam, azóta nagyon elzüllött! Elegáns, sokat utazik, és nagyon szép... csak úgy hívják az ilyet, hogy romlott... Érti?! Romlott, így mondják, bár ez a szó sok mindenfélét jelenthet!... Borzasztó az ilyet megszeretni! A végin az ember már nem is utána sóvárog, hanem a szerelem után ... Rám nézett. Ügy éreztem, hogy ezt célozva mondotta. Kábultan állottam fel, és menni akartam. Ebben a pillanatban belépett az ajtón Jozsinó. Ijedten jött felém, a karjával hadonászott. — Jaj, fiatalúr! Mi van magával? Naccsága sír!... Mért teccett elszökni?! Megnéztem az aranyórát. Három óra volt, és fél kettőkor jöttem el hazulról. 138